Rulett - Hogy túljárni a kaszinó eszén

egy rulettjátékos tippjei

 

Ciklikus rulett

 

     

      

A ciklikus rulett ismét egyike azon szokatlan rulett rendszereknek, amelyeket sikerült megfejtenem Freddie jegyzeteiből. Lenyűgöz engem az a tény, hogy rendszerei, amelyek mindig egyediek voltak, és semmihez sem hasonlitottakabból, amit általában játéknál alkalmaz az ember, évek múltával sem veszitettek semmit titokzatosságukból. Az első pillanatban az ember el sem tudja hinni, hogy valami ennyire furcsa működhet. Csak közelebbi vizsgálódás és elsősorban igazi játék folyamán mutatkozik meg rendszereinek genialitása és átgondoltsága.

Köszönet ezért Freddie.

 

A rendszer leirása:

Mint tudjuk, a rulettnél nagyon fontos a pénz zseton formájában való elhelyezése. Az hogy hová helyezzük el a zsetonokat, meghatározza, hogy hány számot fedünk le, illetve ezt követően természetesen a fizettségünket is. Ez a rendszer a maximális lehetséges számú zsetont próbálja elhelyezni a megfelelő, optimális időben. 

 

Egy rövid ismétlés a rulett szabályokból:


- a számra a fizettség 35:1,

- split (az a hely, ahol két szám érintkezik), fizettség 17:1

- sarok (az a hely, ahol 4 szám érintkezik), fizettség 8:1

 

Azért irom ezt, mert ennél a rendszernél csak az emlitett három tét tipust fogod használni, tehát a szám, split, sarok.

A többi (szin, páros – páratlan, line stb.) jelen pillanatban nem létezik számodra. 

 

Kiválasztasz egy tetszőleges tucatot (1-12, 13-24, 25-36).


Nem csak egyszerűen, mechanikusan fogjuk megtenni a tétjeinket mindegyik számra

e tucaton belül, hanem egy átgondolt, tucaton belüli bizonyos számok tétrendszere ez,

pontos rajzok alapján.

Az érthetőég kedvéért az első tucatot fogjuk használni, azaz 1-12.

 

A játék alapja:

Ha megfigyeled a rulettvásznat, akkor rájössz, hogy egy tucat pontosan 4 arányosan elhelyezett sarkot foglal magába. Az első tétet pont rájuk kell feltenni, (4 zsetont, egyenként mindegyik sarokra) pontosan az ábra szerint, az áttekinthetőség kedvéért nevezzük A Sémának.

Az ún. 1. ciklusban kezdesz játszani (alább elemezzük).


A Séma:



Ha nyersz, az A séma szerint teszed meg az emlitett 4 zsetont.

Ha veszitesz, 8 zsetont teszel meg a 8 splitre a tucaton belül, a csatolt B Séma szerint.


B Séma:



Ha nyersz, azonnal visszatérsz az A Séma tétrendszeréhez,

1 zsetont teszel a tucaton belüli 4 sarokra.

Amennyiben veszitesz, 20 zsetont teszel fel, egyenként, a következőképpen:

- sarkak:  1-5, 2-6, 4-8, 5-9, 7-11, 8-12

- splitek: 1-2, 2-3, 4-5, 4-7, 5-6, 6-9, 7-8, 8-9, 10-11, 11-12

- számok:  1, 3, 10, 12

......pontosan úgy, ahogy azt a C Séma ábrázolja

 

C Séma:


 

Ha nyersz, azonnal visszatérsz az A Séma tétjeihez, tehát 1 zsetononként a tucaton belüli 4 sarokra.

Ha veszitesz, ugyanazokra a helyekre teszed tétjeid, csak emeled őket, nem egy zsetononként,

hanem kettesével, tehát összesen 40 zsetont kell elhelyezni – lásd a D Sémát:

 

D Séma:


 

Ha nyersz, a megszokott módon, visszatérsz az A Sémához, azaz 1 zsetononként a tucaton belüli 4 sarokra.

Ha veszitesz, ugyanazokra a helyekre teszet a tétjeid, csak növeled őket, ez esetben 3 zsetononként.

Tehát összesen a vásznon pontosan 60 zsetonod kell hogy legyen – lásd az E Sémát:

 

E Séma:


 

Itt is érvényes, hogy nyereség esetében visszatérsz az A Sémához,

1 zsetononként a tucaton belüli 4 sarokra.

De veszteség esetén már nem növeled a zsetonok számát, a rendszer átlép az 1. ciklusból a 2. ciklusba.

 

2.ciklus:

a játéknak ezen a szintjén ismét az 1 zsetononkénti téttel kezdünk a négy sarokra az A Séma szerint.

Veszeteség esetén átlépsz a B Sémára.

Nyereség esetén azonban van itt egy különbség, mégpedig, hogy ha bármikor nyersz a 2. ciklus folyamán,

függetlenül attól, hogy épp az A, B, C, D vagy E sémában vagy, a C séma szerinti tétrendszerre mész át.

Ha nyersz, azzal a 2. ciklus végződik, és visszamész az 1. ciklusba.

Amennyiben nem érted el a tervezett nyereséget, szokásosan folytatod a fent leirt sémák szerint.


Tudatában vagyok annak, hogy a rendszer az első fázisban kicsit nehezen érthető,

ezért csatolok egy mintát, reális játékról van szó, az Sportingbeten, ahol feljegyeztem a szpineket,

téteket és eredményeket. (a 3. tucatra) ...

 

Szpin

   szám

Bejövő szám

Zsetonok száma

Nyereség/ veszteség

  Kontó

      Séma Ciklus

1

36

4

5

5

A

 

2

32

4

14

19

A

 

3

14

4

-4

15

A

 

4

23

8

-8

7

B

 

5

4

20

-20

-13

C

 

6

19

40

-40

-53

D

 

7

22

60

-60

-113

E

    2

8

36

4

5

-108

A

 

9

30

20

34

-74

C

    1

10

9

4

-4

-78

A

 

11

4

8

-8

-86

B

 

12

4

20

-20

-106

C

 

13

35

40

68

-38

D

 

14

9

4

-4

-42

A

 

15

25

8

10

-32

B

 

10

24

4

-4

-36

A

 

17

18

8

-8

-44

B

 

18

29

20

52

8

C

 

19

28

4

5

13

A

 

20

3

4

-4

9

A

 

21

10

8

-8

1

B

 

22

25

20

43

44

C

 

23

14

4

-4

40

A

 

24

4

8

-8

32

B

 

25

34

20

43

75

C

 

26

9

4

-4

71

A

 

27

12

8

-8

63

B

 

28

35

20

34

97

C

 

29

19

4

-4

93

A

 

30

1

8

-8

85

B

 

31

9

20

-20

65

C

 

32

3

40

-40

25

D

 

33

25

60

129

154

E

 

34

8

4

-4

150

A

 

35

7

8

-8

142

B

 

36

16

20

-20

122

C

 

37

34

40

86

208

D

 

38

4

4

-4

204

A

 

39

0

8

-8

196

B

 

40

19

20

-20

176

C

 

41

23

40

-40

136

D

 

42

36

60

129

265

E

 

43

9

4

-4

261

A

 

44

0

8

-8

253

B

 

45

3

20

-20

233

C

 

46

13

40

-40

193

D

 

47

17

60

-60

133

E

    2

48

6

4

-4

129

A

 

49

10

8

-8

121

B

 

50

27

20

43

164

C

    1

51

10

4

-4

160

A

 

52

36

8

10

170

B

   

53

20

4

-4

166

A

 

54

0

8

-8

158

B

 

55

31

20

34

192

C

 

56

0

4

-4

188

A

 

57

0

8

-8

180

B

 

58

8

20

-20

160

C

 

59

27

40

86

246

D

 

60

3

4

-4

242

A

 

61

24

8

-8

234

B

 

62

22

20

-20

214

C

 

63

28

40

68

282

D

 

64

27

4

5

287

A

 

65

36

4

5

292

A

 

66

32

4

14

306

A

 
             
        306  végeredmény  

 

A rendszer különlegességei:

A ciklikus rulett rendszer talán kicsit komplikáltnak tűnik, de hiszek benne, hogy pár próbajáték után minden játékos képes alkalmazni. A legfontosabb, hogy tudjuk épp melyik séma alapján tesszük meg a tétjeinket, és a játék milyen ciklusában vagyunk. A feledékenység ebben az esetben egyáltalán nem kifizetődő. A rendszer előnye, hogy lehetünk éppen néhány veszetség után már a D sémánál, ennek ellenére bármikor, ha a golyó a megfelelő helyre pottyanik, maximális nyereséget érhetünk el. Sőt elmondható, hogy ennél a rendszernél, minden nyereséget veszteségek sorozata előz meg. Ezért fontos az elegendő tőke, és hogy evidáljuk a játék melyik szakaszában vagyunk. Amikor befejezed mindkét ciklust, és visszetérsz az elejére, már szép kis nyeremény lehet a kezedben. Elsősorban a C sémának köszönhetően, amely főleg a 2. ciklusban segit növelni a tőkét.

          Ezt a rendszert kipróbálhatod a következő megbizható kaszinókban:

Vissza a fő oldalra a rulettrendszerekhez